Ferenc Farkas official website

Concertino for harp and string orchestra or string quartet

> this work exist on CD

> Description: english | français | magyar

1. movement

Melinda Felletár - harp. Hungarian Symphony Orchestra directed by Béla Drahos

2. movement

> 3. movement
No JavaScript - no Flash Media!
Composed: 1994
Parts: 1) Allegro - 2) Andante - 3) Allegro
Durata: 23'
Publication: score, performance material, piano reduction, harp solo : AFPublishing
Reworking: Concertino for harp and orchestra

English

Harp belonged to the favorite instruments of Ferenc Farkas; he enriched its repertory with several solo pieces and different chamber music formations. Ferenc Farkas deserves special credit for composing at the turn of 1936 and 1937 the first harp concerto in the history of Hungarian music. First performed by Anna Molnár under the direction of Jenő Kenessey at the Redoute of Budapest on March 11th 1937, the work was soon played in Brussels, Frankfurt, Rome, London and Kolozsvár (Cluj) as well. The rising career of the “Concertino” was interrupted at the end of the second World War for a while since the parts hired by Universal Edition were lost. In 1956 the composer prepared a new version making the solo part more attractive to performers. Later, in 1994, he instrumented the accompaniment for string orchestra to bring the sound of the harp more into prominence.

In the late 1950s Farkas described his work as follows: “I applied sparingly the obbligato passages, arpeggios and glissandos of the harp and entrusted a different, nobler message to the solo instrument: melody, counterpoint. My intention was success but I deprived the soloist of the possibility of displaying their virtuosity to the same extent [...] In 1956 I reworked the piece enhancing considerably the role of the solo instrument, making the orchestral accompaniment more transparent and writing cadences to the first and last movements ... I think the “Concerto” became more effective and attractive thereby and I do hope that the arrangement did not harm the inner message and poetic quality of the work after all.”

The composer’s analysis gives us an insight into the construction of the work: ”The main theme and the transition passage of the first movement are presented by the harp and the orchestra in alternation; they only unite at the end of the transition in order to prepare the subsidiary theme appearing on the harp, which is accompanied by soft trills. This theme is later taken over by the strings... The last theme and the subsequent fugato belong to the orchestra. The harp comes into display at the reprise again beginning with the transition passage.

The main theme of the lyrical second movement is a harp solo. The strings lead into the second theme, which is intoned by the oboe and bassoon with an ostinato of harp, the strings holding pianissimo chords. The closing theme is played by the harp, the strings and some woods. The reexposition offers some variations in the instrumentation and corresponding changes in tone.

The third movement is a short rondo: its theme is presented first by the orchestra, later by the harp. In the three, partly thematic episodes the harp once plays a soloistic, another time an accompanying but always important part. The work closes with a short coda referring to the material of the episodes.”

Làszlò Gombos 

Français

Au nombre des instruments préférés de Ferenc Farkas figure la harpe dont il enrichit le répertoire de nombreuses pièces solos et d’œuvres de musique de chambre de formations variées. Le mérite particulier de Farkas est qu’à son nom se rattache le premier concerto pour harpe de l’histoire de la musique hongroise, composé au tournant de 1936 et 1937. Cette oeuvre fut créée par Anna Molnàr le 11 mars 1937 à la Redoute de Budapest, sous la direction de Jenő Kenessey puis interprétée à Bruxelles, Francfort, Rome, Londres et Kolozsvár (Cluj). A la fin de la Seconde Guerre mondiale la carrière du « Concertino » s’interrompit pour un temps, le matériel d’orchestre loué à Universal Edition ayant été perdu. En 1956, le compositeur réalisa une nouvelle variante dans laquelle la partie solo devenait plus attractive pour les interprètes. Puis en 1994, il orchestra l’accompagnement pour orchestre à cordes, afin que la voix de la harpe s’épanouît encore mieux.

Dans la seconde moitié des années 1950, Farkas caractérisait son œuvre de la façon suivante : « J’ai économisé les passages, les arpèges et les glissandos obligés de la harpe, et j’ai confié à l’instrument solo un autre message, plus noble : de la mélodie, du contrepoint. Autant mon intention a réussi, autant j’ai privé le soliste de la possibilité de faire briller sa virtuosité. [...] J’ai remanié le morceau en 1956. J’ai accru significativement le rôle de l’instrument solo, j’ai rendu plus transparent l’accompagnement par l’orchestre, j’ai écrit des cadences pour le premier et le dernier mouvement... Je pense que par ce biais le « Concertino » n’en est devenu que plus efficace et remarquable, et j’ose espérer que le remaniement n’a pas nui pour autant au message et à la poésie intrinsèque de l’œuvre. »

En s’appuyant sur l’analyse de l’auteur, on peut facilement suivre l’architecture de l’oeuvre : « Le thème principal et la transition du premier mouvement sont présentés par la harpe et l’orchestre qui se répondent, et ils ne se rejoignent qu’à la fin de la transition pour préparer le second thème  de la harpe accompagné de doux trilles. Ce thème est ensuite repris plus tard par les cordes... Le thème final et le fugato qui lui fait suite appartiennent à l’orchestre. La harpe prend à nouveau la parole lors de la reprise qui commence avec la transition.

Le thème principal du second mouvement de caractère lyrique est un solo de harpe. Les cordes conduisent au deuxième thème qui est entonné par le hautbois et le basson avec un ostinato de harpe, les cordes tenant des accords pianissimo. Le thème final est joué par la harpe, les cordes et quelques bois. La réexposition offre quelques variations dans l'instrumentation et des changements de tonalité correspondants.

Le troisième mouvement est un petit rondo, le thème étant présenté par l’orchestre d’abord, puis par la harpe. Dans les trois épisodes, en partie thématiques, la harpe tantôt est solo tantôt elle accompagne, mais toujours elle joue un rôle important. L’œuvre se termine par une courte coda renvoyant à la matière des épisodes. »

Làszlò Gombos 

Magyar

Kedvelt hangszerei közé tartozott a hárfa is, amelyek repertoárját számos szólódarabbal, változatos összeállítású kamaraművekkel gazdagította. Farkas különleges érdeme, hogy nevéhez fűződik a magyar zenetörténet első hárfaversenye, az 1936 és 1937 fordulóján komponált „Concertino”. Utóbbit Molnár Anna mutatta be 1937. március 11-én a Pesti Vigadóban, Kenessey Jenő vezényletével. A művet hamarosan Brüsszelben, Frankfurtban, Rómában, Londonban és Kolozsvárott is előadták, a 2. világháború végén azonban egy időre megszakadt a „Concertino” karrierje, mivel elveszett az Universal Edition által kölcsönzött szólamanyag. 1956-ban a zeneszerző újabb változatot készített, amelyben a szólóhangszer szólamát vonzóbbá tette az előadók számára. Majd 1994-ben a kíséretet vonószenekarra hangszerelte át, hogy a hárfa hangja még jobban érvényesüljön.

Az 1950-es évek második felében Farkas így jellemezte művét: „A hárfa obligát futamaival, arpeggióival és glissandóival takarékoskodtam, másféle, nemesebb mondanivalót bíztam a szólóhangszerre: dallamot, ellenpontot. Amennyire ez a szándékom sikerült, annyira fosztottam meg a szólistát annak lehetőségétől, hogy virtuozitását csillogtassa. [...] 1956-ban átdolgoztam a darabot. A szólóhangszer szerepét jelentősen megnöveltem, a zenekari kíséretet áttetszőbbé tettem, az első és az utolsó tételhez kadenciákat írtam... Úgy gondolom, ezáltal a versenymű hatásosabb és mutatósabb lett, és szeretném remélni, hogy az átdolgozás mégsem ártott a mű belső mondanivalójának és költőiségének.”

A szerzői elemzésből jól követhető a versenymű felépítése: „Az első tétel főtémáját és átvezető részét a hárfa és a zenekar egymásnak felelgetve mutatják be, és csak az átvezető rész végén egyesülnek, hogy előkészítsék a hárfán megjelenő melléktémát, melyet halk trillák kísérnek. Ezt a témát később a vonósok veszik át... A zárótéma és az utána következő fugató a zenekaré. A hárfa a visszatérésnél jut ismét szóhoz, mely az átvezető résszel kezdődik. A lírikus jellegű második tétel főtémája hárfaszóló. [...] Kis-rondó a harmadik tétel, témáját először a zenekar, majd a hárfa mutatja be. A három, részben tematikus epizódban a hárfának hol szólisztikus, hol kísérő, de mindig fontos szerep jut. Az epizódok anyagára utaló rövid kóda zárja le a művet.”

Gombos Làszlò

This article was last updated on Thu, Mar. 2 2017

all content © 2005-2017 ferencfarkas.org / AFPublishing

contact: info[at]ferencfarkas.org

content managed with phpwcms
webdesign by ifdesign